Integritás vagy kétségbeesés

Elérkeztünk az utolsó életszakaszhoz.

Nagyjából 60 éves kor körül lépünk be ebbe a szakaszba. Nagyon sokat nyom a latban az addigi életünk.

Kétségbeesés akkor uralkodhat el rajtunk, ha úgy érezzük, hiába éltünk. Nem úgy sikerült a dolgaink nagy része, ahogy szerettük volna. Nem azt dolgoztuk egész életünkben, amik valójában lenni akartunk. Megromlottak a kapcsolataink a rokonokkal, barátokkal. Nem hagyunk maradandót magunk után, vagy nagyon megromlik az egészségünk, elszegényedünk a nyugdíj elértével. Esetleg egyedül maradunk a társunk halála miatt. Ez mind oka lehet a kétségbeesés állapotának, ami eluralkodhat rajtunk idősebb korunkban. Ilyenkor az ember depresszióssá válhat, belesüllyedhet a félelembe, önsajnálatba, szenvedésbe.

Integritást akkor élünk át, ha legalább nagyjából sikerült felépítenünk egy olyan életet, amire vágytunk. Az integritás maga teljességet, önbecsülést és erkölcsi szilárdságot takar – ha szabad ezt mind ide sorolnom. Optimális esetben még jó, vagy legalább egész jó az egészségünk, van már időnk egymásra a társunkkal. Van egy hely, ahol lakunk, amit saját képünkre alkottunk meg, hogy otthonnak hívhassuk. Ebben a korunkban már egy másik szemszögből vizsgáljuk a dolgokat, már nem akarunk „hasítani”, és nem is kell. Bölcsebbé váltunk fiatal önmagunkhoz képest. Ügyesen megtaláltuk az elfoglaltságot magunknak, miután kirepültek a gyerekek. Vagy dolgozunk még, vagy a hobbinknak szenteljük magunkat. Körbevesznek az unokák és a család. Ebben az esetben elégedetten készülhetünk fel a halálra.

integritás

Egyik rész sem csak jó vagy rossz, hiszen életünk során átélhetjük mindkét verziót is. Érhetnek traumák, amik visszavetnek minket a haladásban, megrekedünk és időbe telik felállni a padlóról. De érhetnek erősen ható, pozitív dolgok is, amik nagyot lendítenek rajtunk előre.

Az életünk bármely szakaszában belefuthatunk olyan helyzetbe, ami magával hozza az összes, addig meg nem oldott krízisünk energiáját, és a mélybe ránt. Vagy! Ha megoldunk egy krízist/problémát, az segíthet a többi gondot is helyre tenni. Egy-egy konfliktus hajlamos visszaköszönni életünk során többször is akár, próbára téve bennünket. A kor előre haladtával a megoldókulcsaink is változnak, a nézőpontunkkal együtt.

A szakaszok végére fontosnak tartom leírni azt, hogy a gondolkodásunk és a döntéseink a sajátunk. Mi magunk hozzuk meg őket, és vállaljuk vele a következményeket. Ez azt jelenti, hogy tanulnunk kell az úton, hiszen attól, hogy néha hibázunk/elesünk/trauma ér minket, még képesek vagyunk módosítani és tovább menni. Eldönthetjük, hogy miképp gondolunk a dolgokra, pozitívan vagy negatívan. Eldönthetjük, hogy kilépünk-e a komfortzónánkból, vagy benne ragadunk. Ma már rugalmasnak mondható a gondolkodás, sokkal nyitottabbak vagyunk új dolgokra, ezáltal sok idősebb ember sem marad az „asztal mellett” nyugdíjas korában, hanem aktívan létezik, társasági életet él, bepótol sok vágyott dolgot, amire addig nem jutott idő. Bár egyre kevesebb sanszunk van hosszú nyugdíjas évekre a korhatár tologatása miatt, azért a lehetőségeinkhez mérten töltsük meg teljes élettel!

A kép, amivel búcsúznék az életszakaszi krízisektől a fejemben él. Olaszországban jártam – akkor először – még gyermekkoromban. Velencében, az egyik keskeny utcácskában, a muskátlikkal borított ablakok, és csodálatos régi épületek között, egy asztalt ültek körbe idős bácsik. Nevettek, kártyáztak, borozgattak. Annyira szép volt az a kép, hogy nem felejtettem el, mert ők éltek. Igazán. Élvezték, hogy együtt vannak, játszanak, vitatkoznak. Szerintem az olasz emberek egyébként is szeretik az életet és egymást.  Ez a kép motivál engem. Idősebb koromban is szeretnék a családommal és a barátaimmal így együtt lenni, ahogy ők tették. Ezt a gondolatot átadnám mindenkinek, aki olvassa ezt a blogot.

Élnek, együtt

Alkotóképesség, kibontakozás vagy stagnálás

Remélem mindenkinek úgy sikerült a húsvét, ahogy szerette volna. Kipihente magát, finomakat evett, sétált a szabadban.

Térjünk rá a hetedik szakaszra: alkotóképesség, kibontakozás vagy stagnálás időszaka, nagyjából 40-60 éves kor között.

40

Mennyire vagyok képes értékessé tenni az életemet – ez lehetne a mottója ennek az időszaknak. Tudok-e olyat létrehozni, ami akkor is fennmarad, ha én már nem vagyok? A szülőség milyensége, a szociális kapcsolatok megléte és tartóssága, a munkahelyi eredmények, önmegvalósítás, kielégítő hobbik/tevékenységek tartoznak ide.

A stagnálás akkor jöhet létre, ha nem tudja, vagy nem akarja az egyén a család, a munkahely, a társadalom számára hasznossá tenni magát. Nem vállal vagy nem vállalhat gyermeket, magányosan él. Vagy pusztán elvesztegeti az idejét.

És ebben az életszakaszban következhet be az életközepi válság is.

Fordítsuk le magyarra ezeket a sorokat!

40 éves korunkra jó eséllyel olyan munkánk van, amiből meg tudunk élni. Ha mázlink van, akkor még szeretjük is csinálni, és nem kezdünk el kiégni a rossz vezetéstől/szabályoktól. Ekkorra már van vagy vannak gyermekeink, van ingatlanunk, autónk. Szóval mondhatjuk, hogy megy velünk a szekér. Itt jelenik meg az a vágy, hogy legyen valami több. Ma már nehéz kőbe vésett időszakokról beszélni, hiszen máshogy élünk, mint a szüleink idejében. Sokan ilyenkor szülik meg az első gyermeküket, sokan szülnek még egyet. Mások kiköltöznek a városból kertes házba. Új munkába, vállalkozásba fognak. Külföldre költöznek. Új hobbit alakítanak ki maguknak. Számtalan dolgot tehetünk, ami jobbá, teljesebbé teszi az életünket. Optimális esetben teljesnek érezzük magunkat, elégedettek vagyunk a saját teljesítményünkkel, látjuk a céljaink felé vezető út járható verzióját. Ebben az időszakban éljük át a kamasz gyermekeink viharos mivoltát, majd tapasztaljuk meg a kirepülésüket az otthonból. Ha kellően felkészültünk, akkor nem szakad ránk az „üres fészek” érzés, hanem kitöltjük a gyerekek nélküli időnket valamivel, ami számunkra kedves. Sokan itt váltanak munkahelyet, mert rájönnek, hogy mégsem azt szeretnék, amit eddig, vagy már kellő bátorsággal rendelkeznek a változáshoz. Mások új autót vesznek a lakáshitel kifizetése után „rájuk szakadt” sok pénzből, vagy netán egy telket valahol. Sokan beiratkoznak valamilyen iskolába/tanfolyamra, amit eddig nem tehettek meg. Mondhatjuk tehát, hogy ha ügyesen csináltuk a dolgainkat, akkor kerek életet élünk – nyilván a hátköznapi nehézségekkel együtt – és jól érezzük magunkat a családunkban és a saját bőrünkben. Jó életben is megjelenhet az életközepi válság, de nem feltétlenül kell valóban válságnak lennie. Lehet ez egy elszámolás magunkkal, amikor átnézzük a listánkat, mit akartunk megvalósítani, mi sikerült belőle, mi van még hátra és milyen új dolgokat teszünk bele. Örülünk annak, amit elértünk, vagy újratervezzük a dolgokat és módosítunk.

idő

Beszéljünk a stagnálásról! Akkor van sanszunk erre, ha nem sikerülnek az elvárt dolgok. Nem találunk jó munkahelyet, vagy kiégünk a felesleges, értelmetlen szabályozástól, rossz vezetéstől. Ennek okán sok munkahelyet fogyasztunk, de nem leljük igazán a helyünket. Vagy nem találunk párt. Korán elválunk és nem sikerül jól az új házasság vagy nem is lesz egyáltalán új házasság. Nem vállalunk gyereket – most az okokat nem taglalnám – és egyedül vagy ketten élve is magányosak vagyunk. Vagy nem sikerül elérni a céljaink kis részét sem. Rosszul következnek egymás után a dolgok. Netán nincs is cél, vagy elég kitartás hozzá. Magunkban nem vagyunk motiváltak, nem támogat a környezetünk. Vagy pusztán azért, mert mi döntöttünk úgy, hogy nem óhajtunk megfelelni a társadalmi normáknak. Itt is sok okot sorolhatunk fel, ami miatt nem lesz produktív, kielégítő az élet. Válhat megkeseredetté az ember ezek miatt. Itt is megjelenhet az életközepi válság, azonban más módon, mintha jó életet élnénk. Ez az időszak, amikor sok a válás és fiatalabb párt keresnek maguknak az elvált felek, ma már a nők is sokan.

Itt vágnak bele sokan olyan új hobbiba, ami veszélyes lehet, vagy adrenalinfüggést okoz. Ennek sokszor az az oka, hogy az addigi életén végig nézve azt látja az ember, hogy nem ezt akarta, csak elviselte. Rádöbben, hogy nem csinálta jól. Vagy úgy érzi, hogy most már épp ideje módosítani, csak ez nem egy szép átmenet néha, hanem drasztikus lépések. Nem írok konkrét példákat, hiszen mind láttunk már ilyet.

Szót ejtenék arról, hogy manapság már nagyon kitolódtak a szakaszok az életünkben. Több negatív példát tudok erre, mint pozitívat. Kitolódott a bulizás ideje, az otthonról való elköltözés ideje, a gyermekvállalás ideje. Ennek nem csupán az ember maga az oka, hanem a lehetőségei is.

Hadd legyek pozitív a végére! Ha átgondoljuk a dolgainkat, ha felkészülünk az életszakaszainkra, ha vannak reális céljaink és kitartásunk, akkor jó eséllyel átlendülünk a nehézségeken, és úgy készülhetünk az öregkorra, hogy van családunk. Vannak, akik körülvesznek minket, van hobbink, amiben kiteljesedhetünk. És tudjuk, hogy mivel fogjuk eltölteni az életünk éveit.

együtt idő

Intimitás vagy izoláció (elkülönülés)

Hatodik szakasz. A fiatal felnőttkortól egészen a harmincas évek végéig tarthat. Megjelenik az intimitás iránti igény, már nem szimplán hormonális „dübörgés” zajlik. Kialakulnak a stabil barátságok, megjelennek a párkapcsolatok, beilleszkednek egy másik családba – a társéba. Ennek a kezdete, amikor a felsőoktatásba menő gyermek elhagyja otthonát és kollégiumba/albérletbe költözik. Tulajdonképpen az egyetemista társaival költözik össze (általában), és kezd önálló életet. Beilleszkedik egy másik közösségbe, ami nem a családja. Esteleg elmegy dolgozni az iskolai évek alatt, ahol szintén új közegbe kerül, új elvárásokkal. Mondhatjuk, hogy egy teljes újratervezés folyamata zajlik ebben az időszakban. A visszautasítástól való félelem még benne van a pakliban, de egyre inkább tudatossá válnak a döntések és az ezzel kiváltott okozatok. Itt már megjelennek a kompromisszumok és vállalások a kapcsolatokban, ha az szükséges. Már nem csak az én számít. Egymást erősítő barátságok és párválasztás esetén kölcsönös a motiváció és az életigenlés. Ezek egymást erősítő, előrevivő folyamatok, amik pozitívan hatnak a későbbiekben.

Ha jól küzd meg a fiatal felnőtt az új kihívásokkal, akkor megfelelően tud elindulni a komoly élet útján. Sikeresen elvégzi az oktatását/képzését, munkahelyet talál, társat talál és elindítja a saját életét.

közösség

Azonban ha nem sikerülnek jól a dolgok, akkor következhet be az izoláció, az elszigetelődés. Nem sikerül az iskola, nem jön össze a párkapcsolat, nem működik jól a leválás a szülőkről, valamilyen trauma történik, ami megbillenti az egyensúlyt. A fiatal felnőtt lassan mintegy elválik a környezetétől, magányos lesz. Ez lehet saját döntés, vagy csak így alakulnak a dolgok. Ez az időszak tartóssá válhat. Lehet az oka, hogy az egyén annyira fél a sérüléstől, hogy nem is enged magához közel senkit igazán. Ettől pedig folyamatosan magányosnak érzi magát. Lehet szerepkonfliktus is az oka, a munkahelyi szerepét nem tudja összehangolni az otthon betöltött szereppel vagy fordítva. Tegyük fel, hogy gyorsan magas pozícióba kerül és otthon is dirigálni kezd, amit a többiek nehezen viselnek el. Vagy épp ellenkezőleg, és a sikertelenség miatti szomorúság hat ki a mindennapokra, amit szintén nehezen visel a környezet. A teljesség igénye nélkül hoztam példát. Manapság sok szingli, de sikeres ember jár az utcákon. És sokan maguk döntenek úgy, hogy nem akarnak családot, vagy stabil kapcsolatokat. Sokan választják a karriert a család helyett, és sokan választják a családot a karrier helyett. Egyre kevesebb „lánc” köti az embereket a hagyományokhoz, és mindenki meghozza a saját döntését. Ettől színes a világ. Nehézség akkor van, ha nem úgy él az egyén, ahogy eltervezte. és itt nem a mindennapi gondokra gondolok, hanem olyan akadályokra, amikkel nem tud megküzdeni. Ez vezethet el olyan megoldásokhoz, amit egyáltalán nem akarunk. Biztosan voltunk így már sokan. De ha ez az állapot tartóssá válik, és nem kap vagy nem fogad segítséget az illető, akkor depresszióssá, beteggé válhat, és egyre nehezebben képes élni az életét megfelelően. Figyeljünk oda legalább a családunkban, hogy mindenkinek jusson védőháló, ezzel átsegítve a negatív időszakon.

elkülönülés

Teljesítmény vagy kisebbrendűség

Következzék a negyedik szakasz!

A gyermek itt már 6-11 éves. Elkezdődik az iskola, a játék mellé betársul a tanulás. Szerepet kap az önálló munka, a teljesítmény, a minősítés – hiszen ez mind-mind az iskola hozadéka. Optimális esetben a gyerkőc érdeklődéssel tanul, ismer meg új dolgokat. Egyre jobban működik csapatban, kooperációban a társakkal. Fejlődik az ok-okozat összefüggésének megismerése és megértése. Megjelennek morális, kultúrális, egyéni értékek, és a különbségek felismerése.

Meghatározó szerepet kap a barátok, tanárok, szülők értékelése az eredményeikre tekintettel. Itt formálódik erősen a kompetencia vagy megfelelni nem tudás érzése a gyermekben. Ha jó teljesítményt ér el, sokat dicsérik, jó jegyeket kap, akkor magabiztossá, kompetenssé válik. Ha ez kevésbé sikerül jól, esetleg kifigurázzák, kiközösítik, akkor a kisebbrendűség kerül előtérbe.

Fordítsuk ezt le magyarra!

Ha – az addig optimális módon fejlődő – gyermek iskolába kerül, jó eséllyel érdeklődni fog a tanulás iránt, vagy már meg is előzi az iskolát, és maga kezd el számolni, betűket tanulni. Ilyenkor a szülő eldönti, hogy mennyire akarja előre megtanítani a gyermekét számolni, írni-olvasni. Saját tapasztalatom az, hogy ha sokat tud a kicsi, mire iskolába kerül, akkor unatkozik órán és szenvedni fog, vagy piszkálja az osztálytársait, zavarja az órát. Mert ő már tudja, amit többi csak akkor tanul. Persze ez sem minden esetben van így. Mindkét gyermekem le tudott írni néhány szót, mire iskolába került, de direkt nem tanítottuk meg a betűket, hogy legyen mit tanulniuk a kezdetekkor. Fontos, hogy a kíváncsiság és motiváció ne vesszen el, ezért adtunk feladatokat, amin dolgozhattak anélkül, hogy „elvennénk az iskola kenyerét”. Logikai feladatokat (számtalan ilyet lehet találni az Interneten), gondolkodni valót, játékosan. Sokáig lehetne sorolni, hogy mikkel lehet fejleszteni egy gyermeket otthon. A lényeg, hogy ha kudarc éri a csemetét, bátorítsuk, hogy folytassa tovább. Ha okosan mérjük fel a képességeit, akkor be tudjuk lőni a megoldanivalót úgy, hogy egyenletesen tudjon fejlődni. Ugyanakkor az sem baj, ha megtanulja, hogy nem minden sikerül. Tulajdonképpen mondhatnánk, hogy a kreativitást alapozhatjuk meg, ha odafigyelve választunk feladatokat. Figyeljünk arra is, hogy ne legyen több, mint amit igényel a lurkó, mert a kicsik még hamar elfáradnak, és akkor kedvüket vesztik.

fáradt gyerek könyvvel

Mivel ebben a korban már megjelenik annak a meglátása a gyerekek részéről, hogy nem egyformák a képességeik, nem egyező közegből jönnek, és nem állnak azonos érzelmi fejlettségi szinten, ezért érdemes erre is felkészíteni őket. Ezt nem kell túlgondolni. Beszéljünk arról, hogy vannak, akik gyorsabban tanulnak, és vannak, akik lassabban. Nem mindenki lesz a barátjuk, és ez így van jól. Nem vagyunk egyformák. Ne érje őket meglepetésként, hogy mennyire színes palettán mozognak a gyerekek képességeiket tekintve. Így könnyebb megérteni és elfogadni, hogy az egyik jobb matekos, a másik pedig mindig megvígasztalja azt, aki szomorú. Van, aki jobban sportol, és van, aki csodásan rajzol. És ez mind érték.

Szülőként a mi dolgunk, hogy szívvel-lélekkel felkészítsük a gyermeket az iskolára, és mi magunk is felkészüljünk arra, hogy lesznek sikerei és sikertelenségei. Ilyenkor mi leszünk a támasz, aki átsegíti őket ezeken a nehézségeken. Az első gyermek iskolába menetele nekünk is „krízis”. Mi magunk is nagyon igyekszünk, hogy minden flottul működjön. Nagyon fontos a számomra, hogy még egy dolgot említsek. Azt tapasztalom, hogy az elmúlt években egyre nagyobb terhelés van a gyerekeken. Emelkedett az óraszám az iskolákban, emellett számtalan szakkör, sportkör, nyelvi különóra, zenei képzés, és ki tudja még minden vált elérhetővé. Hatalmas választék van mindenből. De a gyermeknek szüksége van játékra. Ne nyomjuk agyon azzal, hogy minden nap valamilyen szakkörre járatjuk. Nem kell atomfizikussá válnia két hét alatt. Engedjük meg, hogy szabad kisgyerek lehessen, játszathasson, bambulhasson, pihenhessen. Sok gyermekkel beszélgettem, és egyre többtől hallom, hogy este 6-7 körül érnek haza a sok plusz miatt, és utána állnak neki tanulni. Ne tegyük ezt velük! Engedjük őket gyereknek maradni, ameddig csak lehet!

farsang gyerekek
szabad játék