Krízis

A szó jelentése válság/fordulat.

Maga a szó negatív felhanggal bír. Ha azt halljuk, hogy krízis, arra gondolunk általában, hogy valami rossz történt, ami nehézséget okoz. Sokunkban ijedtséget vagy félelmet generál, de legalábbis összeszorul a gyomrunk tőle.

A krízis nem csak gazdasági, anyagi vonatkozású lehet, hanem lélektani is. Olyan állapot, amikor nem tudjuk megfelelően használni a megoldókulcsainkat, amikor beszűkülhet a gondolkodásunk és az érzelmi érintettségünk miatt nem reagálunk jól. Érezhetjük teljesen kilátástalannak a helyzetünket, érezhetjük magunkat elveszettnek, magányosnak. Vagy éppen nagyon dühösnek, feszültnek. A helyzet mindenképpen megviseli a lelkünket. Ugyanakkor a krízis mindenképpen változás az életünkben, és a kimenetele lehet jó. Hiszen ha túljutunk a nehézségeken, akkor megerősödve, új megoldási képességgel gazdagodva haladunk tovább az életünkben.

Beszéljünk most egy kicsit azokról a krízisekről, amikre fel lehet készülni. Ezek az életszakaszi válságok, amiken jó eséllyel a legtöbbünk áthalad. Erik H. Erikson fejlődéspszichológus alkotott meg 8 ilyen állomást az életünkben. Most essék szó az elsőről.

Az ősbizalom vagy bizalmatlanság szakasza

Gyors ránézésre nem a csecsemők jutnának erről a két szóról eszünkbe. De ez az időszak róluk és rólunk – felnőttekről – szól. A baba megszületésétől két éves koráig tart ez az állomás. Anyaként én beleszámolnám szívem szerint már magát a terhességet is, hiszen optimális esetben ügyesen hangolódunk egymásra abban a 9 hónapban, amíg az apró kis lényből a belső szerveinket rendszeresen átrendező baba válik. A legfontosabb ebben az időszakban a csecsemő és az őt gondozók közötti bizalmi kapocs kialakulása. Az anya szeretete alapozza meg az ősbizalmat. Az anya jelen van, elérhető, megnyugtató, tápláló mivoltában. Ha a csecsemőt körülvevő család reagál a kicsi jelzéseire időben és számára kielégítően, akkor kialakul a bizalom, ami a későbbiekben alapvető része lesz a fejlődésnek.

Azonban ha nem megfelelően reagálnak a baba igényeire, ha nem optimális körülmények között nevelkedik, nem alakul ki a bizalom, és ez előrevetíti a későbbi problémákat. Nehezíti a ragaszkodás, kötődés kialakulását, sérül a bizalom a társai irányába, frusztrálttá és önbizalomhiányossá formálódhat az így nevelt gyermek.

Ebben az időszakban a feladat tehát előre látható. Fel tudunk rá készülni lélekben. Tudjuk, hogy egyszer csak megszületik a kisbabánk, és a legfontosabb dolgunk, hogy odafigyeljünk rá. Hogy megtanuljuk a jelzéseit – máshogy sír, ha éhes, és máshogy, ha csak unja magát… – és ő megtanulja a mi reakcióinkat. Persze ez nem mindig zökkenőmentes, és nem úgy zajlik, mint a filmekben. De ettől ne essünk kétségbe.

Szeretnék itt egy kis kitérőt tenni. Mielőtt megszületett volna az első gyermekem, azt hittem, hogy képes leszek később mindennek megfelelni, mint előtte. Majd szépen megszületik, hazavisszük, és ügyesen nevelgetjük. Kész. Na, nem így történt. Már maga a terhesség is nehéz volt. 9 hónapon keresztül hánytam, a szülés röpke 27 órát vett igénybe, semmi nem úgy zajlott, ahogy én azt elképzeltem. Ráadásul a tej sem indult meg, csak küzdelmek árán. A testemről meg ne is beszéljünk. Emlékszem, álltam a tükör előtt és sírtam. Rettentően sajnáltam magamat. Idő kellett, amíg helyre állt a béke. Az egyetlen, amit képes voltam akkor igazán jól csinálni, hogy ott voltam a kisbabámnak. Persze a napok elúsztak, csakúgy a lakás kinézete is. Számtalanszor tettem fel a kérdést magamnak, hogy jól csinálom-e, és a felettünk lakó csecsemős nővérnek szintén.

De egymás szemébe néztünk etetés közben, és mindig reagáltam, ha kellettem, de azon túl is. És szépen egymásra találtunk. Rádöbbentem, hogy ez bizony többet ér mindennél. És már nem zavart, hogy nem tettem be a mosást, vagy nem pakoltam el időben. Ha mindenre nem is, de magára a történésre fel tudunk készülni. El tudjuk képzelni, hogy fogjuk a karunkban tartani a kisbabánkat, hogyan fogunk énekelni neki, hogyan etetjük, fürdetjük és játszunk vele. Hogyan leszünk türelmesek. És fel tudunk készülni arra is, hogy fáradtak leszünk, olykor szomorúak, néha mérgesek vagy kétségbeesettek. De mi leszünk a biztos pont a gyermekünk számára. Őt nem fogja zavarni, ha nem a fodrásztól léptünk ki éppen, vagy nem 3 fogásos vacsora gőzölög az asztalon. Csak legyünk jelen! Megtérül az odafigyelés.

ősbizalom

Minőségi idő

minőségi idő

Rohanunk.    

Folyton.

Rohanunk a munkába, sietünk a feladataink elvégzésével, majd rohanunk haza. Tolongunk a buszon/villamoson/metrón. Vagy ülünk a dugóban, dudálunk, mérgelődünk. Idegesek vagyunk, kapkodunk. Közben azon gondolkodunk, hogy mit főzzünk, mit felejtettünk el megvenni a boltban, hányféle teendő vár még ránk otthon, a munkában. Befizettük-e időben a gyerek edzését, készen van-e a házija, megfeleltünk-e mindenkinek… és sorolhatnám még. Nehéz így olyan minőségi időt nyerni, ami valóban rólunk szól. Amikor van idő a családra, magunkra. Amikor igazán oda tudunk figyelni vagy meg tudunk pihenni.

Most pedig – vírus ittlétével – még több teher nehezedik a nyakunkba.

Fontosnak tartom, hogy ne haragudjunk magunkra az érzelmeink miatt, amit egy-egy helyzet okoz. De ne is söpörjük szőnyeg alá. A rossz dolgokat is meg kell élni. Ha csak magunkban tartjuk, őrizgetjük, akkor előbb-utóbb felszínre törnek valahol. Szabad sírni és dühösnek lenni. Csak arra figyeljünk, hogy ne máson vezessük le a haragunkat. Szabad a pincében földhöz vágni egy rossz műanyag edényt. Szabad kimenni az erdőbe és kiabálni a fák között.

Ugyanakkor szabad örülnünk, és mosolyognunk még hétfő reggel is. Érdemes kipróbálni, hogy – mondjuk autóban ülve – átmosolygunk a pirosnál a szomszéd autósnak. Énekelni is szabad az autóban, csodát tesz az emberrel egy jó hangosan elénekelt dal. Szabad otthon táncolni, csak úgy. Az egyik legfelszabadítóbb dolog, amit átélhet az ember, ha úgy mozog a zenére, ahogy neki tetszik, igazán és őszintén. Nem kell, hogy lássa más, ez csak magunknak szól. Felemelő élmény.

Apró kedvességekkel pedig mindannyiunk napját szebbé varázsolhatjuk. Sokszor el is felejtjük, hogy a kedvesség csodás dolog és igazán nem kerül semmibe. Egy finom kávé készítése a társunknak, mellé egy kocka csoki – extra gyanánt. Egy közös mese/film megnézése a gyerekeinkkel, amit ők választhatnak ki. Vagy egy közös, szendvicses piknik valahol. Ezt még most, vírus idején megtehetjük. De akár a kertben is – akinek van.

A lényeg, hogy álljunk meg néha, örüljünk a családunknak, legyünk hálásak az egészségünkért. Legyünk büszkék magunkra, ha sikerült megoldani egy nehézséget. És mosolyogjunk csak úgy.

minőségi idő