Képzelet

„Európa gazdag örökséget tudhatott magáénak tündérmesékből, amelyeket – néha szinte valóságos, máskor gyönyörűséges képzelet szülte – beszélő állatok népesítettek be, hogy a gyermekek fantáziáját lángra gyújtsák, a felnőtteket pedig visszavarázsolják a gyermekkor dédelgetett odújába.” – Diane Ackerman

Gyermekkorunkban képesek voltunk elképzelni, hogy a papírdobozokból épített várunk egy csodálatos kastély, amiben várőrök állnak, akik védik a királyt vagy királynőt – persze ezek mi magunk voltunk általában. Láttuk a várárkot tele vízzel a vár körül, szinte éreztük a kőfalak hűvösét, tudtuk, hogy vigyáznak ránk a fémpáncélt viselő katonák, akiknek nehéz rostély fedi az arcát. A várat széles erdősáv veszi körül, de messziről már hallottuk a közeledő ellenség robaját. Királylányként magunkra öltöttük anyukánk selyemkendőjét palást gyanánt. Királyfiként koronát és jogart készítettünk papírból. Egy kis fantáziával bármivé válhattunk, a fantázia szabott csupán határt a varázslatnak. Mások pedig rajzoltak csodálatos helyeket, ahol megelevenedhet a képzeletükben látott film. Vagy szuper ruhákat terveztek, amiket felnőttként majd elkészítenek és abban fognak járni. Biztosan sokan álmodoztunk gyermekként arról, hogy az általunk kitalált meséket felnőttként papírra vetjük majd, hogy mások is osztozhassanak az élményben.

Azonban, ahogy haladunk előre az időben, a legtöbbünkben ezek a képek elhalványulnak, már nem fontosak, már nem rajzolunk, nem játszunk. Nem vagyunk többé királylányok és királyfik, a meséink hősei. Nem jelenteném ki, hogy a fantáziánk beszűkül, de nem igazán használjuk. Nem éljük át olyan intenzíven, lelkesen, ha mesélünk, hiszen már felnőttünk. Ömlik ránk a kész információ és a képek halmaza a médiából, és nincs már szükségünk a képzeletünk használatára szinte semmihez.

Szeretném, ha az építő, pozitív képzeletről gondolkodnánk tovább. Kifejezetten azért, mert az ember hajlamos a negatív dolgokat erősebben megélni, elképzelni, és nehezebben szabadulunk meg a negatív élmények hatása alól. Ezért erősítsünk rá a pozitívumokra. Téli napokon, amikor kint hideg van, milyen jó becsukni a szemünket és elképzelni, ahogy egy tengerparton fekszünk, a Nap átmelengeti a testünket, a tenger morajlása megnyugtat. Máris sokkal jobban érezzük magunkat. Vagy már munkából hazafelé menet elképzeljük, ahogy elnyúlunk a kanapén, kezünkben egy pohár illatos, gőzölgő tea, betakargatjuk magunkat egy puha takaróval, és jöhet egy jó könyv vagy film. Vagy amikor hét közepén már a hétvégi kirándulást tervezgetjük a családdal, látjuk magunk előtt a mező zöld füvét, ahova leterítjük a pokrócot, ahol piknikezni fogunk, vagy a fákkal borított ösvényt, ahol majd jót túrázunk. Ezek a gondolatok szinte kiragadnak a hétköznapi mókuskerékből és elrepítenek minket oda, ahol lenni szeretnénk. Pozitívan hatnak ránk. Nem is kérdés, hogy működik-e hiszen már mind átéltük.

Tegyünk ugyan így, amikor rossz napunk van, mosolyogjunk munkába menet az emberekre a buszon csak úgy, vagy csak magunknak a kocsiban ülve. Máris jobb kedvre derülünk. Amikor betegek vagyunk, szintén segíthet a képzelet. Csukott szemmel láthatjuk, ahogy meggyógyul a testünk, „kimossuk” belőle a betegséget. Amikor kicsik voltak a gyerekeim, és megbetegedtek, akkor becsuktuk a szemünket, és hangosan elzavartuk a betegséget. Olykor kidobtuk, olykor elégettük képzeletben. De minden alkalommal jobban éreztük magunkat utána. Bevallom, még most, felnőttként is használom azt a módszert.

Ha nehezen megy, képzeljünk el olyasmit, amit már ismerünk. Használhatunk a rossz napok alkalmával megélt nyaralási képeket, ahol jól éreztük magunkat. Bármilyen élményt, ami jólesően hatott ránk. Vizsga vagy nehezebb munkahelyi projekt előtt is elképzelhetjük lépésről – lépésre, hogy miképp fogunk hatékonyan és jól teljesíteni. A képek hatnak a tudatalattinkra, ezáltal hatnak ránk, és hatást gyakorolnak a körülöttünk lévőkre is általunk.

Az agyunk nem tesz különbséget az elképzelt és átélt élmények között, az érzelem a megéléstől függ. Attól, hogy mit okoz bennünk az átélése/elképzelése. Ez a történés pedig nem csak mentálisan, hanem fizikálisan is hat, ma már mérhető módon. Egyszóval engedjük meg magunknak, szánjunk időt pozitív dolgok elképzelésére, legyünk ismét azok a gyerekek, akik teljes bizonyossággal élték át a királylány vagy királyfi szerepét a mesében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük