“A tánc a lélek rejtett nyelve.” (Martha Graham)

Emlékszem, egészen kicsi koromban szinte minden ritmusos zajra ráztam a fenekem. Kamaszként pedig számtalan táncot megtanultunk a barátaimmal, és közösen előadtuk a szórakozóhelyen. Én még abban a szerencsés időszakban jártam diszkóba, amikor a tánc miatt, a táncolható zene miatt jártunk mulatni. Hétköznap délutánonként, iskola után gyakoroltunk. Felvettük a Music TV-ből videókazettára a dalt, és folyton megállítva, lépésről-lépésre megtanultuk az adott koregográfiát. Majd amikor már késznek éreztük, lementünk az akkor még működő Globe-ba, vagy a Fortunába, Casablancába vagy bármelyik másik általunk jónak ítélt helyre, és bemutattuk a produkciónkat. Mások is csináltak ilyet, nem csak mi. Jó nagy kört alkottunk, és mindenki előadhatta a saját táncát. Nagyon élveztük. Egy időben szinte minden szabad percünket a gyakorlás töltötte ki. Sok év távlatából is mosolyt csal az arcomra az az időszak. A próbálkozások a mozdulatokkal, az együtt töltött idő a barátokkal, az előadás izgalma, a jó bulik.

Ezekben a gyakorlásokban benne volt a mozgás öröme. Nem volt szükségünk másra, csak egy szobára valamelyikünknél, vagy egy másik barátom gangos házának udvarára. Volt egy régi kazettás magnónk, arról szólt a zene. Nem bömböltettük, nem zavartak el a lakók, hogy hangosak vagyunk. Százszor is elgyakoroltunk egy-egy mozdulatsort. Kint már csak akkor gyakoroltunk, ha a videóról alaposan megtanultuk a mozgásokat. Közben pedig nevettünk, jól éreztük magunkat, vagy fájtak a tagjaink. Szombat este már jó korán elkezdtünk készülődni, nem volt mindegy ugyanis, hogy milyen ruha van rajtunk, hisz nem minden mozdulatot lehet farmerben előadni. Izgultunk, hogy sikerül-e. A szórakozóhelyen kivártuk a sorunkat, amikor beléphettünk a körbe és megmutathattuk a tudományunkat. Általában megtapsoltuk egymást, minden táncolót, majd az előadások végeztével folytatódott a buli a maga medrében. Hihetetlenül jó időszak volt. Persze a techno (vagy, ahogy mi hívtuk: ipari gépzaj) véget vetett ennek az időszaknak. De ettől még felejthetetlen élmény marad.

Szerencsére azt látom, hogy egyre több olyan hely van, ami valóban a tánc öröme és lehetősége miatt alakul. Hogy ismét vannak táncolható zenék, és most már „retro” bulik. Látom, hogy sokan fordulnak a latin táncok irányába is, amik valóban vérpezsdítő táncok. Számomra például a táncok királynője a salsa. Örömmel tölt el, hogy egyre több embert látok/hallok ismét táncolni menni, vagy megtanulni egy új táncot. És nem csak a fiatalok korosztályából. Nem tudom, hogy van-e még egy ennyire felszabadító, felemelő élmény, mint a tánc. Lehet-e valahol nőiesebb egy nő, mint a táncban. És ha már erre az útra tévedtem, akkor tovább gondolom, segíthet-e a mai nőknek nőiessé válni a tánc? Igen, kifejezetten. Hogy mostanában erre mennyire szükség van, arról nem is kell külön szót ejteni.

Maga a tánc boldogságot hoz és magával ragad. Már csak az az élmény, hogy az ember egy olyan csoport része, akikkel egy az érdeklődésük, már az csodálatos. A táncban feloldódva pedig megmutathatjuk saját magunkat. Hiszen bármit eltáncolhatunk, örömöt-bánatot, jókedvet, egy történetet, a lehetőségek tárháza végtelen. Stresszoldószernek is nevezhetnénk, mert tánc közben a jelenben vagyunk, élvezzük az itt és most pillanatát, nem a gondjainkra fókuszálunk, ez pedig energiával tölt fel minket és pozitívabban tudunk gondolkodni általa. A tánc közben megtanult kitartás szintén jótékony hatással van a mindennapi életre.

És hogy mennyire ösztönös és ősi dolog a tánc, az sem titok senki előtt. A ritmus felfedezése már a pici babákat is mozgásra ösztökéli. Még járni sem tudnak, de a kis kezüket rázzák vagy lóbálják a ritmusra, és senki sem tanítja őket erre, belülről fakad. De biztosan mind hallottunk vagy olvastunk arról, hogy már az ősember is felfedezte a ritmust, botot ütögetett valamihez, hangokat képzett. És hallottunk már törzsi táncokról is, szertartások részeként, vagy a saját örömükre. Biztos vagyok benne, hogy minden mozogni képes ember táncolt már valami módon életében legalább egyszer. Nem véletlenül jött létre a táncterápia sem.

Végszóként arra bíztatok mindenkit, hogy engedje meg magának – ha más nem otthon, ahol nem látja senki, ha bátortalan – hogy a teste magától mozogjon a zenére, valóban adja át magát a hallott ritmusnak. Forrjon eggyé a dallal. A bátrabbak pedig iratkozzanak be egy jó tánciskolába, és váljanak egy táncoló közösség tagjaivá.

“Ha tudni akarod mi a tánc, ne a táncost nézd, légy te a táncos!”

                              Fred Astaire

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük